Skip links

Ácsképző Központ Nagyvázsony

Szeretettel köszöntünk a Veszprém vármegyei Nagyvázsonyban található Ácsképző Központ honlapján

Hívj minket!

+36 20 952 9628

Bemutatkozás

A képző központot 4 mikrovállalkozó ács és tetőfedő mester alapította 2022-ben.

A nonprofit Kft-ként működő szervezet a bevételeit a képzéshez szükséges fejlesztésekre fordítja. A közel 1000 négyzetméteres oktatási létesítmény mindösszesen egy év alatt épült fel az ITM pénzügyi támogatásával és az elhivatott szakemberek önzetlen összefogásával. így 2023-ban József az ácsok védőszentjének névnapján átadásra került. Azon fiatalok, illetve felnőttek számára, akik szeretnék elsajátítani az ács, a tetőfedő, a szigetelő vagy a bádogos szakmát.

Számunkra a legfontosabb, hogy a tanulóink a makettek, tetők,tornyok és a különböző épületek mellett saját szakmai pályájukat is felépítsék.
A Képzőközpont amellett, hogy egy színvonalas képzési helyszínt, magas szintű tudást, széleskörű tapasztalatot nyújt a hallgatói számára, egy családias közeget  biztosít minden képzésen résztvevőnek.

Piltman Miklós
Alapító igazgató

 

Képzéseink

Az Képzőközpont első évében (2022) elindítottuk az Ács képzést nappali és felnőttképzéses formában . A nappalin tanulók számára a képzési idő 3, a felnőtteknek 1 év, mely mindkét esetben tartalmazza az ágazati alapozó képzést. A következő évben meghirdettük a felnőtt Ács mellé a Tetőfedő képzést, emellett szeretnénk a Szigetelő és Bádogos képzést is felmenő rendszerben elindítani. A szükséges tapasztalat megszerzését követően mesterképzést szervezünk Ács és Tetőfedő szakmában.

Tetőfedő

Ács

Bádogos

Szigetelő

KÉPZÉSEINK

Partnereink

A gyártók számára is fontos a színvonalas szakmai képzés,mely garanciát jelent a hosszú távon jól működő a megrendelők megelégedését biztosító szakszerű tetők építése. Ezért 28 gyártóval, szakmai szervezettel és forgalmazóval működünk együtt a képzés területén mely biztosítja a jelen kor szinvonalának megfelelő tudás átadást a képzéseinken.

Elérhetőségek

Ács Képző Központ Nonprofit Kft. 8291 Nagyvázsony, Vásártér utca 17.

Telefon: +36 20 9529 628

Email: acskepzokozpont@gmail.com

Ez a weboldal cookie-kat használ az Ön webes élményének javítása érdekében.